Az elmúlt napokban az Élet eljövetelét, az Ige érkezését ünnepeltük. Övéi közé jön, de övéi nem fogadták be. Helyet kapott a legegyszerűbb szálláson, egy szegényes istállóban. Mégis, Isten szerint ez a helyes út. Az emberiség rászorult, hogy az Ige közöttünk lakozzék. A sok lelki szenny, emberi rosszakarat és a nagy lelki éhség nyomasztó teherként borult az emberekre. A Kenyér-háza oázist jelentett a meggyötört lelki helyzetben élő emberiségnek. Miben rejlett ennek a hatalmas isteni erőnek a kibontakozása, miben volt csodás az Isten érkezése annak ellenére, hogy az Ige szerényen érkezett közénk? Talán - az egyszerűségben. Isten egyszerű utat tör az ember felé. Érkezik, mert tudja, hogy az ember éhes.

Ma délután becsengetett egy ember. Ajtót nyitottam, s megkérdeztem, miben segíthetek neki. A válasz: kérnék valami ennivalót. A külsejéből ítélve nem látszott, hogy hajléktalan, kitaszított, éhes. Nem volt idős, fiatal volt, s mégis éhes. Csak enni kért. Már megszokták, hogy ezen a címen nem szolgálunk mással, csak étellel… Megkértem, várjon. Nem volt tolakodó, sem szemtelen, sem piszkos. Csupán éhes. Már sok hajléktalannal találkoztam, már sokan csöngettek. Ő valamiben más volt… Csendben megköszönte az ételt, s elment.
Mennyi szomorú sorsú ember jár-kel közöttünk. Talán a külsejük nem árulja el az élet keresztjét, a bajt, melyet testükön, lelkükön hordoznak. Melybe vagy a maguk hibájából vagy mások miatt kerültek. De most ez már nem fontos. Éhesek. Nincs lehetőségük, talán már reményük sem újból kezdeni. Bizonyára a lelkük is éhezik. Azután amit éle-tükben eltékozoltak vagy elvesztettek….
De mégis úgy érezzük, ők is az egyszerűség hordozói. Milyen nehéz egyszerűnek lenni! Nehéz felfogni mindent, amit üzen, kíván tőlünk az Isten. Pedig Ő egyszerűen közeledik felénk, mert tudja, hogy éhezünk.

Parák László