„Örömmel élni, az volna jó, s csak úszni, mint egy nagy hajó…” – csendül fel bennünk farsang idején a versrészlet, és eszünkbe jut, hogy sokszor milyen téves elképzeléseink vannak a harmóniáról. Nemegyszer a boldogság és öröm tengerén való lebegést, valami állandósult feldobottságot képzelünk magunk elé, ha az örömre gondolunk. Örökké tartó kényeztető ringatásban szeretnénk átélni életünket. 
Farsang idején azonban érdemes felkutatnunk örömünk igazi gyökereit és mindazon lépcsőfokokat, melyeken lépdelve feljebb juthatunk az öröm megélésének útján. A nemrég átélt karácsonyi történetnél kellene kezdenünk. Ki olyan szerencsés, hogy Isten egyenesen őhozzá küldje gyermekét? Ezek a kiválasztott, kegyelemmel elárasztott lények mi vagyunk, csak nem kellene leragadnunk az ünnep idilli hangulatánál, ami rendre elmúlik, ellenben el kellene fogadnunk, majd magunkkal vinnünk egész év folyamán a kivételes ajándékot, amit az Úr a szívünkbe helyezett! A Megváltót ily módon befogadva az öröm első lépcsőfokára léphetünk.

Az új esztendőben ezzel az értékes ajándékkal kellene valamit kezdenünk, úgy kamatoztatni az egyénileg ránk szabott kegyelmeket, hogy egy magasabb örömlépcsőfokra hághassunk. „…tegyétek örömömet teljessé azzal, hogy egyetértetek, egymást szeretitek, együtt éreztek, egyet gondoltok” (Fil 2, 2) - áll a Szentírás egyik apostoli levelében. A farsangi vidámság ideje nyitottságra tanít, arra, hogy mások öröméért is felelősek vagyunk. Örülni lehet egyedül is, a lelki derűnek életünk részévé kell válnia, de az öröm mégis akkor igazi, ha másokért születik.
Az embertársak szolgálata örömforrás és örömátadás. Ebben az örömáramlásban pontosan kitapintható a Megváltó pulzusa. Örömünk oka az öröm: Jézus örömhíre. Az evangéliumot Földre hozott Istenfiú emeli fel tekintetünket az égre, és nem hagyja, hogy meggyötörten, életuntan tengessük evilági napjainkat. A szeretet megtart, és örömre vezet, ha megmaradunk Krisztus szeretetében. Csak ezáltal lehet az örömünk valódi, a felületes vagy megjátszott, kirakat-örömmel szemben. „…az én örömöm legyen tibennetek és örömötök ezzel teljes legyen” (Jn 15,11) - nyilvánítja ki az Úr hozzánk intézett kérését.
Az öröm teljességének elérését az ember és Isten közti szoros kötelék mozdítja elő. Ugyanakkor egymás testvérei, munkatársai is vagyunk az örömben, egymásban kell erősítenünk a jó hírt. Az apostol szavaival: „örömötöknek vagyunk munkatársai” (2 Kor 1, 24). Az örömhír terjesztésén túl szó szerint éltetni kell egymásban az örömöt, a jókedvet, a derűt. Naponta tapasztaljuk, hogy a kiváló humorérzék sok kemény helyzeten átsegít.
A farsangi vidám időszak bizonyítja, hogy szükségünk van a másik ember mosolyára, kell a nevetés, a jókedv! Az öröm születésével tűnik a homály és felragyog a tekintet, az emberi szívben pedig bizalom épül. Ezáltal a hit is megszilárdul. Mindig „jelen” kell lennünk a mellettünk élők életében, egymást buzdítva, mert ezáltal senki sem veszíti el úgy a kedvét, hogy az bajhoz vezessen. Erre az egymásra való odafigyelésre is rávezet bennünket Isten farsang idején. Ez is egy örömlépcső! Ha a vígságba merülve a táncparkettre lépünk, és egybefonódnak a kezek, a ritmusra születik a lépés, egymás hullámhosszán. Ehhez hasonlóan kellene egész évben egymásra, az örömre és az evangéliumra hangolódnunk.
Most, hogy a szekrényből előkerülnek a finom selymekből szőtt estélyi ruháink, s a bálokra nagy gonddal csinosítjuk külsőnket, magunk elé kell képzelnünk azokat az örömlépcsőket, melyeken át Krisztus felé tartva „menyegzős ruhában” lépdelünk. Smink és selyem nélkül, de a lelki felkészültség menyegzős köntösében, az egy életen át összegyűjtött lelki szépséggel, szeretetben izmosodva, örömben ringatózva.
Fotó: Stock

Jakubecz Márta