A Lourdes-i Boldogságos Szűz Máriát ünnepelve, február 11-én tartjuk a betegek világnapját. Ezekben a napokban igyekszünk figyelmesebbek lenni környezetünkben élő beteg hozzátartozóink iránt. Egy-egy beteglátogatás, telefonbeszélgetés alkalmával akarva-akaratlanul is felvetődik bennünk a kérdés: Miért kell betegnek, kiszolgáltatottnak lenni? Mit akar ezzel elérni az Isten? Talán büntet?

Meg kell értenünk, hogy a jó Isten nem akarja a betegséget, a szenvedést, hanem megengedi, méghozzá azzal a céllal, hogy neveljen bennünket. Ez nem valami önkényes, brutális aktus, hogy ő ölbe tett kézzel nézné, ahogyan mi szenvedünk, hanem szeretetének egyik megnyilvánulása, hiszen ezekben a nehéz helyzetekben Ő együtt szenved velünk. Krisztus így válik társunkká betegségeinkben. Ezt a nevelő célzatú szenvedést ténylegesen csak a mély hittel bíró, az újszövetség tanítása szerint gondolkodó ember érti meg, aki tudja, hogy a szenvedésnek megszentelő ereje van, eszköz ahhoz, hogy szentté váljunk. Ezt Babits Mihály Psychoanalysis Christiana c. versében így fogalmazza meg: „Ki farag valaha bennünket egészre, ha nincs kemény vésőnk, hogy magunkat vésne, ha nincs kalapácsunk, szüntelenül dúló, legfájóbb mélyünkbe belefúró fúró? Szenvedésre lettünk mi. Szenvedni annyi, mint diadalt aratni: Óh hány éles vasnak kell rajtunk faragni, míg méltók nem leszünk, hogy az Ég királya beállítson majdan szobros csarnokába.”
Boldog II. János Pál pápa 1984. február 11-én kiadott Salvifici Doloris kezdetű apostoli levelében az emberi szenvedés keresztény értelméről tanít. Ezen írásában a pápa is felteszi a kérdést: „Mi végre a rossz? Miért van a fájdalom?” Az emberi szenvedés felfoghatatlan misztérium marad – magyarázza a Szentatya –, de reményt ad a tény, hogy Krisztus keresztáldozatával „minden egyes ember részesül a megváltásban. S mindenki meghívást kapott arra is, hogy részt vállaljon a szenvedésből, amely által a megváltás végbement. Abban a szenvedésben való részesedésre hivatott, amely révén minden emberi szenvedés is megváltást nyert. Krisztus, midőn szenvedése által megváltotta az embert, vele együtt a szenvedést is a megváltás szintjére emelte. Így az emberek a maguk szenvedésével együtt, Krisztus megváltó szenvedéséből is részt kaphatnak” (Salvifici Doloris 19).
Szembesülve a betegség, a tehetetlenség tényével, mindig tudatosítanunk kell, hogy látszólagos elhagyatottságunkban Krisztus eddig talán még soha nem tapasztalt intenzitással van mellettünk, ugyanis Ő társunk akar lenni a szenvedésben, miként betegségeink keresztény vállalásaként mi is részesülünk a megváltás művében.

Balga Zoltán