Krisztus előtt a VI. században élt Biasz, a bölcselő. Amikor megkérdezték tőle, hogy minek örülnek legjobban az emberek, azt felelte, hogy a pénzkeresésnek. És amikor arról kérdezték, hogy mi édes az embereknek, azt válaszolta, hogy a remény

Nem lennénk igazmondók, ha azt állítanánk, hogy az anyagi javak nem fontosak számunkra. Vagy legalábbis nélkülözhetetlenek, hiszen a világban élünk, és szeretnénk életünket megfelelő körülmények között leélni. Mindenki szeretné, ha nem kellene mindig arra gondolnia, hogyan tudja az anyagiakat úgy beosztani, hogy ne állandó gond legyen az élete. Most, a választás előtti időszakban a pártok is a legtöbb esetben éppen az anyagi jólétre, a szociális biztonságra hívják fel a polgárok figyelmét, illetve azt ígérik a leggyakrabban, hogy az e területen lévő hiányosságokat kívánják orvosolni…
Mi az, ami bensőnket édességgel tölti el? Vajon a remény-e az? Vajon igaza van-e a bölcs Biasznak e tekintetben? Mert mi azért ismerjük Csokonai Vitéz Mihály csalfa, vak reményét is…
Sokszor elmondták, leírták már, megint megteszem: remény nélkül, lelkesedés nélkül alig lehet élni. Amennyire igaz, hogy – ahogyan azt egy másik gondolkodó írja – nem érdemes olyan életet élni, amelyen nem gondolkodunk el, úgy az is igaz, aligha élet az, ha valakiben már meghalt a remény, a lelkesedés. Az az élet akkor már csak túlélés…
De mi nemcsak túlélni akarunk, hanem élni. Értelmes, teljes, értékes életet. Ezért reménykedünk. S teszünk is annak érdekében, hogy reményeink valóra váljanak. És ezért valljuk, hogy legnagyobb örömünk nem a pénzkeresés. Örömünk és reményeink oka és forrása sokkal mélyebben, a szívünkben található.
A szebb és jobb jövőben, a barátságban, az igazban reménykedni, örülni mindannak, ami nemes és lélekemelő, hinni a szeretet végső győzelmében ma is lehetséges és fontos. Nekünk, keresztényeknek megsokszorozva…

Herdics György