joomla template

Hírek FELHÍVÁS - Hit, remény, szeretet - Nyílt fotópályázat

FELHÍVÁS - Hit, remény, szeretet - Nyílt fotópályázat

A Remény katolikus hetilap, Szlovákia egyetlen magyar nyelvű katolikus folyóirata és a dunaszerdahelyi Kortárs Magyar Galéria A hit évének alkalmából fotópályázatot hirdet.
A pályázat célja, hogy szülőföldünket még jobban megismertessük az itt élő emberekkel – akik helyismeretük bővítése mellett – értékes nyereményekben is részesülhetnek.

Pályázni két korosztály három kategóriájában lehet.

I. 18 éves kor alatti korosztály
    1. A hit éve – a vallási élet pillanatai
    2. Szakrális emlékeink – falvaink, városaink szakrális kisemlékei
    3. Emberek – portrék, szokások, hagyományok régiónkban

II. 18 éves kor feletti korosztály
    1. A hit éve – a vallási élet pillanatai
    2. Szakrális emlékeink – falvaink, városaink szakrális kisemlékei
    3. Emberek – portrék, szokások, hagyományok régiónkban

 

A fotópályázaton bárki részt vehet kategóriánként legfeljebb öt képpel.
A felvételeket szakmai zsűri bírálja el, és a legjobb képek szerzőit kategóriánkénti díjazásban részesíti, illetve a legjobb fotókat a dunaszerdahelyi Kortárs Galériában kiállítás keretében bemutatják.
A pályázat időtartama: 2011. december 17–2012. május 20.
A fotókhoz (amelyek min. 20x30 cm-esek kell legyenek) kérjük csatolni a negatívot, vagy a digitális fényképeket CD-n (minél jobb felbontásban), a képek címével ellátva. A CD-n egy szöveges fájlban kérjük feltüntetni a pályázó teljes nevét, pontos lakcímét, e-mail címét, telefonszámát és az általa választott kategóriát, illetve a fotók neveit. A felvételek elküldésével a versenyző beleegyezését adja a munkák jutalom nélküli publikálására, felhasználására.

A borítékra kérjük, írják rá: Hit, remény, szeretet – fotópályázat
Címünk: Remény, Žiacka 4., 821 06 Bratislava
A pályázattal kapcsolatos egyéb kérdéseket az Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse. e-mail címen várjuk.
 

 

Hír küldése!

Küldjön hírt / fotót / eseményt / programajánlót lapunknak!

Hírbeküldés!

Remény-webáruház

  • könyvek
  • ajándékok
  • vallásos filmek
  • naptárak
  • imafüzetek
    széles választéka

Irány a webáruház!

Lapajánlónk

 

Tovább az archivumba!

Rendeljen telefonon!

Rendeljen elérhetőségeink bármelyikén:

0948/057 508
office@remeny.sk

Online rendelés

Szlovákiai magyar katolikus eseménynaptár

loader

Keressen bennünket a Facebookon is!

Katolikus hírek

Írja be városát!

31°
-1°
°F | °C
Rain
Humidity: 87%
Wind: NE at 2 mph
Wed
Mostly Sunny
32 | 48
0 | 8
Thu
Cloudy
41 | 48
5 | 8
Fri
Clear
45 | 55
7 | 12

A Remény folyóirat megrendelése

Rendelje meg az egyetlen szlovákiai magyar katolikus hetilapot!

Küldje el írását/fotóját lapunknak!

Küldje el írását, kedves imáját, fotóját a Remény hetilapba!

Olvassa

Ön is Szlovákia egyetlen magyar katolikus hetilapját!

Kellemes időtöltést, hasznos vásárlást és lelkiekben feltöltődést kívánunk!

Keresés az oldalon

A Remény webáruháza az Ön igényeihez igazodva kínál könnyű és biztonságos vásárlási lehetőséget. Ajándékozzon értéket általunk!

Oldalunk látogatói

Oldalainkat 2 vendég böngészi

Programajánló

FEBR.
25

2012.02.25. 17:00 - 19:30
Mindszenty-monodráma Dunaszerdahelyen

MáRC.
04

2012.03.04. - 2012.03.07.
Lelkigyakorlat papok részére

AUG.
01

2012.08.01. - 2012.08.05.
KIK ifjúsági és családtábor

február

23

csütörtök