Kenderessy Iván és Margit 46 éve élnek boldog - sőt egyre boldogabb – házasságban. 2003 óta Házas Hétvégések. Egy akkori adventi találkozónkon, a bacsfa-szentantali plébánián a Bibliáról beszélgettünk. Iván könnyek között öntötte ki a szívét, megosztva velünk végtelen örömét, hogy az Első Hétvégén rátalált Istenre. Már akkor a szívünkbe zártuk ezt a nem mindennapi házaspárt.

Ivánék Illésházán laknak. A takaros ház, a gondozott udvar és kert szorgos kezekről tanúskodik. Belépve a lakószobába, valamiféle otthonos hangulat kerített hatalmába. Jó volt ott lenni, jó emberek között. A hatalmas asztalon virág és égő gyertya, majd kávé, torta és egyéb finomság is került rá. Köztudott, hogy a ház asszonya kitűnően süt, főz, befőz. Amíg mi, felnőttek beszélgettünk, az unokák, Nóra, Vera és a kis Dávid játszottak, nem zavartak bennünket. Látszott a viselkedésükön, hogy szeretetben nevelkednek, és jól érzik magukat a nagyszülőknél.
Ivánról megtudtuk, hogy Podbrezován született. Katolikus-református családból származik, de vallásukat nem gyakorolták. Édesanyja magyar, édesapja (a neve ellenére) szlovák volt. Tizenkét éves korában meghalt az édesanyja. A losonci ipari iskola elvégzése után egy tervezőirodában dolgozott Besztercebányán. Munkahelyéről többedmagával tanulni küldték a Szlovák Műszaki Főiskolára, Pozsonyba. Építészmérnök lett, építésvezetőként dolgozott. Margitka is keresztény családból származik, ők Pozsony-Ligetfalun laktak. A konzervatórium orgonaszakának elvégzése után Dunaszerdahelyre járt harmonikát és zongorát tanítani. Egy kolléganője (Iván távoli rokona) úgy gondolta, a két fiatalt össze kellene ismertetni. Ez meg is történt 1964 decemberében. Margitkát nagyon megfogta Iván viselkedése, előzékenysége, Ivánt pedig az egyszerű, őszinte, szerény, megbízható lány. Augusztusban össze is házasodtak. Teltek az évek, három gyermekük született: Gábor, Iván és Veronika. A tanítóknak nem volt ajánlatos a lakhelyükön megkereszteltetni a gyermekeiket, erre Iván szülővárosában került sor. A család nem járt templomba, de Margitka imádkozott. Iván viszont úgy gondolta: Isten elhagyta őt, mikor meghalt az édesanyja, és ő is Istent - s ez így rendben is van. Sőt, majdnem meg volt győződve arról, hogy nincs is Isten. A kommunista pártba azonban egyikük sem lépett be. Gyermekeiket szeretetben nevelték. Ekkor az édesanya már Pozsonyban tanított orgonát. Iván a munkája miatt gyakran volt távol az otthontól, de meg tudtak bízni egymásban, egymás hűségében.

*  *  *

Lányuk egy magyar keresztény közösségbe kezdett járni, itt ismerkedett meg többek között Puss Sándor jezsuita atyával is, és a hit útjára lépett. Mivel Sándor atya a lányuk által megismerte a szülőket, egyszer telefonon Első Hétvégére (Alapozóra) hívta őket Jókára. Fogalmuk sem volt róla, mi is az, valami gulyáspartifélére gondoltak. Mivel a hétvégeken Illésházán tartózkodtak, és Jóka a szomszéd falu, udvariasságból megígérték az atyának, megnézik, miről is van szó. Iván először haza akart menni, mert ugyan mit is keres ő ilyen társaságban. Végül kíváncsiságból mégis maradtak. „… a programra odafigyeltem, végül is erősen megragadott, folyamatosan sok mindenre ráébredtem… Megingott az korábbi nézetem a hitről és az életről. Összedőlt az eddigi »nagy okosságom«. Az alapozót Margitkával átsírtuk… Azóta gyakorlom az áldozást, gyónást, olvasom a Bibliát, elmélkedek a titkok fölött… Rendszeresen fölkészülve templomba járok, természetesen feleségemmel, Margitkával… Megtörtént a szabad, tudatos »Döntés«. Közelebb jutottunk Istenhez. Én a feleségemhez, egész családomhoz. Azóta szeretem a korábbi ellenségeimet is, mindenkiben igyekszem fölfedezni valami jót… Hogy ez mind megtörténhetett, köszönet a jó Istennek és Szlávik atyának… Türelemmel és odaadással vezetett lépésről lépésre a megtérés felé… Minden napunk a szeretet ünnepe” - írta tavaly Iván a HH mozgalom évfordulós ünnepségére küldött levelükben, ahová be-tegsége miatt nem tudtak eljönni. Aki igazán ismeri őt, tudja, hogy minden szó a szívéből fakadt.
A Kenderessy házaspár az esküvőjüket követő évtizedekben nem járult szentségekhez. Az Első Hétvégén pótolták ezt a hiányosságot. Iván óriási élményként beszél erről a szentgyónásról és a Hétvégéről, ahol lelki meglepetések érték: „Életemben nem voltam ilyen környezetben, megható volt a szeretet, ami körülvett. Újjászülettem!”
Végtelen boldogságuk egyik bizonyítéka, hogy a szomszéd (!) faluban eltévedtek. Beültek az autóba és hazaindultak. Egy idő után észrevették, hogy ellenkező irányba autóznak. Mosolyogva, átéléssel mesélik ezt az epizódot. Azóta, ha tehetik, részt vesznek a HH-s rendezvényeken. Sajnos a közelmúltban hosszabb időt ki kellett hagyniuk Iván egészségi problémái miatt.

*  *  *

Életüknek egy nagyon nehéz időszaka volt ez. Kérjetek Atyámtól az én nevemben - mondja Jézus. Ők kértek. A Szűzanyához és Szent Ritához is imádkoztak. Iván egyéb betegségei mellett műforgó-implantációra várt. Nem volt egyszerű eset, a szíve csak 25 százalékra működött. Egyetlen ortopéd sem merte vállalni a műtétet. Végül sikerült az állapotát úgy feljavítani, hogy operálható lett. „A műtét sikerült. Alleluja!”- mondja Iván.
Büszke a feleségére, aki az ő távolléte alatt a ház körül nagyon sok munkát elvégzett. Miután hazaengedték a kórházból, jöttek látogatóba a gyerekek, rokonok, hétvégés barátok. „Éreztem, hogy valamit jelentek a számukra. Soha nem fogom tudni méltóképpen megköszönni a mennybélieknek és a családomnak a segítséget, főleg Margitkának” - hálálkodik a családfő, és állítja, hogy neki négy mankója van: kettő látható, kettő pedig lelki mankó.
„Engem az tartott - mondja a feleség -, hogy bíztam az ima erejében. Volt bennem félelem is és vegyes gondolatok, hogy mit hoz a jövő. Ilyenkor segített a szentírási részlet: Jöjjetek hozzám mindnyájan… (Lk) és Boldog II. János Pál mottója: Ne féljetek! A HH-nek köszönhetően megismerkedtem a lelki értékekkel, amelyekkel meg tudtam oldani a nehéz helyzeteket.”
Elképzelni sem tudják, hogy hit nélkül mi lett volna velük ebben az embert próbáló, nehéz helyzetben.

*  *  *

Ottjártunkkor egyik fiukkal, Gáborral és családjával is találkoztunk. Egy közös fotó kedvéért a gyerekek is odaültek az asztalhoz. Majd Gáborék meséltek magukról.
„A húgom, Veronika a 90-es évek elején kezdett járni egy közösségbe. Sokat olvasott és gyakran bezárkózott a szobájába. A család aggódott érte. Csak nem valami titkos szektába jár?” – emlékezik vissza Gábor, aki megkérte húgát, egyszer vigye magával őt is.
Ekkor a pozsonyi ferences templomban már működött egy magyar fiatalokból álló keresztény közösség, ahová főleg Pozsonyban tanuló és dolgozó fiatalok jártak. Ezekből a fiatalokból is alakult meg a későbbi KIK (Keresztény Ifjúsági Közösségek) mozgalom, Puss Sándor atya vezetésével. A közösség tagjai éppen Katalin-bált szerveztek, Gábor úgy látta, ez kiváló alkalom arra, hogy megismerje húga új barátait.
„Furcsa bál volt, az elején ima. Kibírjuk” - emlékezik vissza Gábor.
Tetszett neki, hogy mindenkivel lehetett beszélgetni, mindenki igyekezett odafigyelni a másikra. Több lánnyal is táncolt. Erikánál valami megragadta őt. Az újvári lány és nővére Pozsonyban tanult, ismerték Veronikát. Gábor tehát megkérte a húgát, óvatosan tudakolja meg, mikor vannak a lánynak órái, illetve szabadideje.
„Veronika azonban egyenesen és nagyon gyanút keltően kérdezett rá ezekre a dolgokra” - emlékezik vissza mosolyogva Erika, majd folytatja: számára nagyon fontos volt, hogy hittel éljék meg kapcsolatukat. Nyaranta Puss Sándor atya IHS lelki túrákat szervezett a fiataloknak. Gábor is részt vett ezeken, érdekes volt számára a sok hívő fiatal, a közös ima, éneklés, elmélkedések. Visszaemlékezett a gyermekkorára, amikor a nagyanyja elvitte néhányszor misére. Csak öregek voltak a sötét templomban, ami nem volt rá jó hatással, és nem is szólította meg őt. Majd 17-18 évesen szülei kívánságára elsőáldozó lett édesapja szülővárosában. Előtte felkészülésre kellett járnia, ahol sokat beszélgettek. Úgy gondolta, nincs Isten, mindez csak papi kitaláció. Majd megismerkedett Erikával, akinek viszont fontos volt a hit és a keresztény közösség. A közösség tagjai az egyetem befejezése után hazakerültek, de továbbra is tartották a kapcsolatot egymással. A KIK továbbra is működik, sok közös rendezvény-nyel: farsangi bál, sítúra, nagyböjti keresztút, családtábor, mikulás, szilveszter. Az évek során sok KIK-es házasság született. 1996-ban Gábor és Erika is örök hűséget esküdtek egymásnak. Éberhardon laknak, három gyermekük van. A két lány már iskoláskorú, magyar iskolába járnak. A család igyekszik bekapcsolódni a falu és az egyházközség életébe. Gábor két évvel ezelőtt felvette a bérmálás szentségét. Felajánlotta a helybéli atyának, hogy a következő csoportot felkészíti a bérmálásra.
„Most életünknek abban a szakaszában vagyunk, amikor keressük a helyünket, feladatunkat” - mondja Erika a jelenről. Családközösséggé formálódott át az egykori ifjúsági közösség. A családtábort minden nyáron más-más család, illetve közösség szervezi. Három évvel ezelőtt ők vállalták, úgy érezték, tartoznak a közösségnek, amelyből fiatalon annyit merítettek.
„Öröm számunkra, hogy a fiatalok is jól érzik magukat körünkben” - jegyzi meg Gábor.
„Talán jó példa is vagyunk számukra, mivel a családok többsége többgyermekes” - egészíti ki felesége.
A közösség férfitagjai, így Gábor is, havonta részt vesz egy találkozón: ez a férfisátor. Itt hívő férfiak találkoznak és egy témáról vagy egy éppen elolvasott könyvről beszélgetnek, elmélkednek. Ilyenkor a feleségek otthon vannak a gyerekekkel. Ugyanilyen találkozó van a nők részére is, természetesen akkor a férjek dajkálnak.
Három évvel ezelőtt Erika és Gábor részt vettek a Házas Hétvége mozgalom Első Hétvégéjén.
„Éreztük, hogy ismét értékes emberekkel ajándékozott meg minket az Isten” - mondja Gábor. 
„Úgy gondoljuk, nagyon sokat kaptunk már az Úrtól, közössé-günktől, lelki vezetőinktől, és feladatunk ezt továbbadni gyermekeinknek, fiataljainknak” - mondják. Ebben sokat segítenek a KIK-es rendezvények, itt a gyerekek is megtapasztalják, hogy vannak hasonlóan gondolkodó emberek, családok, amelyek úgymond MÁSKÉPPEN szeretnének boldogulni az életben, mint ahogyan a mai világ diktálja.
Gábor öccse, Iván ugyancsak a KIK-ben találta meg a párját, egy másik Erikát. Pozsonyban laknak, két fiuk van, Áron és Márk. Veronika pedig az Emmanuel közösség és az Apollo énekkar tagja.
„Neki köszönhetjük a megtérésünket” - mondja az édesapja és hiszi, hogy elhunyt szülei is imádkoznak értük.

*  *  *

Bár Iván és Margitka későn találtak rá úgy igazán Istenre, Isten viszont már régen kereste és megtalálta őket. Ott volt az otthonukban. Ott volt a szeretetük által, a lányuk hite és reménye által.
Most már mindnyájuk szívében ott él a szeretet mellett a hit és a remény is, mely erős alapot ad a további fejlődésre és Isten szolgálatára. Isten útjai kifürkészhetetlenek.

Derzsi Magda